43 éves lettem februárban. A korosztályomnál és az eggyel előttünk lévő korosztálynál is egyre jobban megfigyelhető az a tendencia, miszerint a „pénz megkeresése” multinál vagy multin túl, ha olyan munka elvégzésével töltjük, ami nem elégíti ki a szellemünket, és amire a testünk is folyamatosan, először csak időszakos megbetegedéssel reagál, a lelkünk lázadni kezd és egészen addig nem hagy nyugodni a bennünk lakozó parányi, de annál erősebben a felszínre törő motiváló belső fény, amig csak nem változtatunk a helyzeten.

Lázadni kezd a lelkünk, mert nem tudunk azonosulni igazán azzal, amit csinálunk. Nem találjuk az identitásunkat benne, nem tudjuk áramoltatni és kibontakoztatni az alkotó energiánkat, ami arra hivatott, hogy alázattal társulva virágba borítsa az önvalónkat, aminek ereje környezetünkre, emberi kapcsolatainkra, ebből kifolyólag a kollektív tudatalattira és ezzel párhuzamosan a (közösségi) jövőnkre is rávetül. Belegondoltál már abba, hogy az életünk jelentőségteljes részét "munkával" töltjük?! Ezért is nagyon fontos, hogy miben találjuk meg a kiteljesedést, és a korántsem zökkenőmentes kísérleti utat, amely minőségi életet biztosít.

Elég sokféle munka tevékenységet végeztem már eddig életemben. Az utam a felszolgálással kezdődött, majd Ausztrián keresztül egészen a németországi Fekete erdőig vezetett, ahová azóta vágytam, amióta gyerekként láttam a Klinika című tévéfilm sorozatot.

Az új munkahellyel együtt a régóta várt szerelem is elérkezett az életembe, amit logikai megfontolásból és hosszú távú közös németországi tervekben gondolkodva, a német nyelvtanári diploma megszerzése követett. Aztán néhány év múlva szükségmegoldásként, friss diplomás német nyelvtanárként az utam a Lindenbrunnenhof-i biogazdasághoz vitt, ahol gyümölcs- és zöldségszedéssel kerestem egy kis pénzt és megkaptam az életem egyik legjobb, legjóindulatúbb, legemberibb főnökeimet a Binder család személyében.

Miután a németországi szerelem véget ért, életbe kellett léptetnem a (rögtönzött, de ugyancsak belső késztetésre épülő) B tervet és visszatértem Magyarországra. A szülővárosom, Salgótarján helyett azonban már Budapestet választottam, és folytatódott az ezzel járó albérletezés korszaka. A fővárosban 2 évre belekóstolhassak az állami oktatási rendszer adta keretekbe, ami messziről se elégítette ki az igényeimet. Ezt az időszakot követte másfél év múlti, és én egyre kellemetlenül éreztem magamat a bőrömben.

Érzetre már az első heti tréningek alatt is az a belső kép jelent meg előttem, mintha egy nagy "modernkori" gyárba jönnénk dolgozni, csak itt éppen a futószalagok helyett számítógépek mellett ülnek az emberek. De a munka mennyiségét és minőségét tekintve alkotó emberként pont olyan, mintha egy gyárban dolgoznék.

Itt fordulóponthoz érkeztem!! Itt döntöttem úgy, hogy ELÉG VOLT, most már olyat szeretnék csinálni, amit valóban szeretek!!

Így jutottam el odáig, hogy belevágtam belső indíttatásból vezérelve a kreatív magán nyelvtanításba, és mellette elvégeztem és sikeresen befejeztem egy két és fél éves nappalis lakberendezés szakképzést, ami újra kaput nyitott a művészi megnyilvánulás felé, újra termékeny időszak következett a festés és rajzolás területén a tanítás mellett.

Gyerekként minden olyan egyszerűnek tűnt. Amióta a nagymamám körülbelül másfél éves koromban megmutatta, hogy hogyan kell királyfit rajzolni pálcika emberből, imádtam rajzolni. Ennek a tevékenységnek a belső motivációja rendíthetetlenül elkísért egészen 19 éves koromig. Ha valaki megkérdezte, hogy mi leszek, egyértelmű volt számomra a válasz: MŰVÉSZ.

De az életem eddigi jelentőségteljesebb munkás részét, főleg a felszolgálás és a kreatív német nyelvtanítás tették ki. Mára viszont a kezdeti elbizonytalanodott identitászavaros tiniből rengeteg válsághelyzeten keresztül egy 43 éves érett nő vált belőlem, aki már jól látja, hogy az alkotó kiteljesedése csak akkor lehetséges, ha a szerepköreit szinkronba hozva és együttműködtetve éli meg a munkát.

Miért írom le mindezt? Mert biztosan tudom, hogy nem vagyok egyedül, és sokan járunk ugyanabban cipőben. Anyaként és szülőként még fontosabb számomra, mint bármikor, hogy kiteljesedjek (mint család is kiteljesedjük) és meg tudjam mutatni (meg tudjuk mutatni) ezt az utat a fiúnknak is.

Bár őszintén szólva korántsem vagyok benne biztos, hogy sikerül.

Mégis mért vállalom a kockázatot?! A kudarcokon, és a krízishelyzeteken túl létezik egy megmagyarázhatatlan belső hajtóerő. Él bennem a remény, hogy egyre több hasonló gondolkodású embernek, (és majd a fiamnak is) sikerül egy olyan életútra lépnie, amiben kiteljesedhet.

Idővel, egyre több olyan hiteles ember lép a háttérből az élet színpadára, aki saját példáján, valóságos tettein keresztül emberi összefogásokat, és gyümölcsöző együttműködéseket generál. Hiszem, és bízom benne, hogy előbb utóbb, ha nem is rajtunk, de valamelyik leszármazó generáció gyermekén keresztül beérik a kitartó és jószándékú cselekvéseink GYÜMÖLCSE.

A blogomnak az egyik célja, az életem puzzle darabjainak összerakásával, és ennek megjelenítésével párhuzamosan a felelősségteljes, pozitív jelen és jövőkép alkotás magam és mások történetének bemutatásán keresztül. 

      Menüpontok rövid áttekinése

Go Anyu Go: Általában mindent megtaláltok, ami az anyai szerepkörben (és azont túl) a mindennapokban foglalkoztat, és úgy gondolom, hogy másoknak is érdekes, ötletadó és motiváló lehet.

Mindennapi spiritualitás: Szigorúan az elcsépelt ezo-mizérián túl. Olyan mindennapi spirituális történetek, amik bármikor, bárhol megtörténhetnek velünk, ha nyitottak vagyunk rá.

Az élet Prágában: Mivel az elmúlt 3 évben egyre inkább kötődünk a cseh fővároshoz a kisfiam apukájának munkáján keresztül, és egyre többször érkezik hozzánk a kérdés évszakoktól függetlenül, hogy mit érdemes itt csinálni 3 nap alatt?! Ezért úgy gondoltam, hogy egy csokorba szedem az összes eddigi prágai tapasztalatainkat; (gyerekbarát) programok, látnivalók, játszóterek és minden egyéb tekintetében.

Ajánlók: Minden olyan könyv, étel, helyszín és program, ami tetszett és érdemes, hogy te is tudomást szerezz róla.

Interjúk: Olyan „hétköznapi embereket” mutatnak be, akiknek az élettörténetük motiválóan hathatnak más útkereső /kísérleti úton lévő/ emberek életére is, illetve egy kicsit betekintést engedek az életük kulisszatitkai mögé.

Kapcsolat: Itt találod az elérhetőségeimet, illetve amennyiben együttműködési szándékod van, akkor az ajánlatodat írd meg nekem kérlek emailben.

Szeretném a figyelmedbe ajánlani az Így támogathatod a munkámat menüpontot.

Ez a blog, amit százszázalékosan szívügyemként kezelek, jelenleg teljesen ingyenesen működik, fizetett tartalomtól mentesen.

Amennyiben megnyerte a tetszésedet úgy küllemében, mint beltartalmában, és szívesen patronálnád adomány formájában tetszőleges összeggel (havonta) a blog íróját (vagyis engem), valamint a minőségi blogfejlesztésébe invesztált időmet illetve energiámat, akkor írj kérlek nekem a goanyugo@gmail.com email címre, ahol röviden azt is leírom a válaszlevélben, hogy miért döntöttem elsődlegesen e mellett a támogatási forma mellett és mire szeretném fordítani a beérkező összegeket.

Megtehetsz mindent, vagy akármit, vagy semmit, és az egész mit sem számít. Találnod kell valamit magadnak, ami mélyen foglalkoztat, ami igazán a szívügyed, máskülönben könnyen letérhetsz a helyes útról, és eltévedhetsz.

Lev Grossman

Köszönöm, hogy elolvastad a gondolataimat. Amennyiben tetszett a bejegyzés, akkor kérlek jelezd ezt felém a tetszik gomb megnyomásával. Ha szívesen hozzászólnál az írtakhoz, akkor ezt megteheted a blog.hu oldalán komment formájában. Ha hasznosnak találod a cikket, akkor oszd meg másokkal is.

További jó böngészést kívánok az oldalon!

Üdvözlettel:

Go Anyu Go/ Zita von Csákvári