Anyanapló- ÉLETBARÁT inspirációs ötletblog

Go Anyu Go

Ujjaidra folyt a pillanatragasztó?

Itt egy tuti tipp, hogy hogyan orvosold a kialakult helyzetet.

2020. március 24. - Itt és most

Ha már így bekényszerültünk a négy fal közé, gondoltam itt a nagy alkalom, felderítem a terepet, és megnézem, hogy mi az a lakásban a takarításon és selejtezésen kívül, ami már hónapok óta várat magára.

Eszembe jutott, hogy már egy ideje tervezem, hogy megragasztok néhány gyerekjátékot pillanatragasztóval.

pillanatragaszto_idea-2681503_640_hogyan_tavolitsam_el_az_ujjamra_kifolyt_pillanatragasztot_go_anyu_go_blog.jpg

Ez elsőre egyszerűnek tűnik, mert ugye lecsavarom a kupakot, kinyomom a ragasztót a kívánt felületre, és már ott is az eredmény. Pipa a teendőlistán, és már haladhat is tovább az élet. Ezt az elképzelést még azt is támogatta, hogy már hetekkel ezelőtt beszereztem ehhez a projekthez a pillanatragasztót. De mégis ódzkodtam ettől a folyamattól, mert tudtam, hogy ez macerásabb is lehet, mint ahogyan első látásra tűnik.

Nem tévedtem! ;) :)

Édesapám gondos mérnöki munkával, már-már idegesítően precízen végezte el a legtöbb barkács munkafolyamatot otthon, így a pillanatragasztóval való munkát is. Mindig nekikészült. Levette a terítőt a konyhaasztalról vagy legalább is felhajtotta, amire széthajtogatott újságpapírt helyezett, valamint a pillanatragasztó kitámasztásához elővett egy befőttesüveg fedőt, illetve egy darab rongyot, amivel letörölheti az esetleges túlcsorduló ragasztó mennyiséget.

Mindez az emléksor villámgyorsan le is pergett a lelki szemem előtt, amikor levettem a pillanatragasztó kupakját és beleszúrtam a perforált nyílásba, ami abban a pillanatban kifröccsent, és ennek következtében nem csak az abroszra, de mindkét kezem ujjaira is bőven került a masszívan ragacsos folyadékból.

Húh, gondoltam ennek a fele se tréfa, futtatni kezdtem fejben "a szoftvert" ;), gyorsan, gyorsan mit kell ilyenkor csinálni?? Nem tudtam pontosan, de gyorsan a fürdőszobába szaladtam, hogy lemossam (ha még lehetséges ezt a ragacsot) bár halványan derengett, hogy a víz ilyenkor nem segít. Viszont azt tudatosítottam magamban, hogy az ujjakat mindenképpen távol kell tartani egymástól, nehogy még azok is egymáshoz ragadjanak, mert már csak az hiányozna ebben a krízissel teli időszakban, amit mi ráadásul cseh nyelvismeret nélkül töltünk jelenleg Prágában. Szóval, engedtem rá hideg, aztán langyos vizet, de villámgyorsan rászárad és rákeményedett az ujjaimra a ragasztófolyadék.

Őszintén szólva elég rémisztő volt a dolog, főleg mert nem igazán segített az ujjakkal, illetve törölközővel való dörzsölés sem. Ekkor kerestem rá interneten a megoldásra.

Nálam, ami bevált és másfél nap alatt teljesen eltüntette ezt a pikkelyesre száradt ragasztót az ujjaimról:

Elővettem a körömreszelőnket és lereszeltem FINOMAN a rászáradt ragasztó nagy részét az ujjaimról. Aztán megmostan, törölközőben megszárítottam a kezeimet és óvatosan még egyszer lereszeltem a felesleges réteget. A maradékot pedig lerendezte a napi mosogatás, illetve a házimunkához szükséges pancsolásos tevékenységek, mint a felmosás. 

Ami nem vált be: Megpróbáltam a körömlakk lemosó használatát is, de eredménytelen maradt ez a módszer.

Megoldás, ami biztatónak hangzott, de nem próbáltam ki: Magas dózisú C-Vitaminos vízben áztatni az ujjakat.

Mi a tanúlság?

Következő ragasztáskor én is előkészülök, ahogyan ezt apukámtól láttam.

(1) Levetszem a terítőt a konyhaasztalról vagy legalább is felhajtom.

(2) Erre széthajtogatott újságpapírt helyezek, valamint a pillanatragasztó kitámasztásához előveszek egy befőttesüveg fedőt.

(3) A közelbe készítek egy darab rongyot is, amivel letörölhetem az esetlegesen túlcsorduló ragasztó mennyiséget a kezemről, vagy a felületről ahová feleslegesen jutott.

(4) Annyival kiegészíeném az apukámtól tanultakat, hogy a ragasztási tevékenységhez a biztonság kedvéért gumikesztyűt húzok.

Mindenkinek eredményes, balesetmentes ragasztást kívánok!

Amennyiben te is jártál már hasonlóan, akkor írd meg nekem kommentben, hogy nálad milyen módszer vált be. :)

Amennyiben hasznosnak találtad a bejegyzést, akkor oszd meg ismerőseiddel is, hogy megtudhassák, hogyan szabadulhatnak meg egyszerűen az ujjakra került pillanatragasztótól. Illetve nyomj rá a tetszik gombra, hogy lássam tetszett a cikk. Kövesd a blogot, hogy első kézből értesülhess a legújabb posztokról.

További elérhetőségeim a facebook-on és instagram-on.

Go Anyu Go

Üdvözlettel: Zita von Csákvári

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nprobe 2020.03.24. 23:47:24

Azért nem vált be a körömlakklemosó, mert a mostaniakban nincs aceton. Az oldja ugyanis a pillanatragasztót.

Első mohikán 2020.03.25. 10:21:31

Apukád nem vèletlenül készült neki ennyire, én is hasonlóan felkészülök az IS-es ragasztásokra a korábbi negatív tapasztalataimból okulva.
Még egy jó tanács; használjátok a gél változatát a ragasztónak! Ugyanazt tudja, csak nem fröccsen, nem folyik erre-arra, ott marad, ahová nyomod.

Itt és most 2020.03.25. 11:23:09

@Nprobe: Köszönöm, az információdat, ki fogom ezzel egészíteni a bejegyzésemet. :)

Itt és most 2020.03.25. 11:24:38

@Első mohikán: Köszönöm a hozzászólásodat. Mindenképpen utána érdeklődök a gél változatának. :) Klassz tipp!

Vén motoros 2020.03.26. 07:59:24

@Itt és most: Még valamit javasolnék. Ragasztás előtt jó alaposan dörzsölj a kezedre (ujjak közé is, sőt főleg) valamilyen jó ZSÍROS kenőcsöt. Még véletlenül sem hidratálót, sem jól beszívódót, hanem zsírosat. (A felesleget letörölheted.) Nehezebben köt a bőrödhöz a gél állapotú pillanatragasztó, és valamivel könnyebben lejön. Bár ez sem csodaszer...
süti beállítások módosítása