Anyanapló- ÉLETBARÁT inspirációs ötletblog

Go Anyu Go

2020- Adventi naptárak újratöltve

Ahány alkotó, annyi adventi naptár! :)

2020. november 24. - Itt és most

Mint ahogyan sokaknak - a decemberi hangulatos advent és a fenyőfa illatú karácsony - nekem is az egyik kedvenc időszakom gyerekkorom óta, főleg akkor, ha arra is marad időm és kapacitásom, hogy lélekben is ráhangolódjak. Ez Anyaként talán még nagyobb kihívás lett, mint eddig volt! ;)

Őszintén szólva apró sikernek könyvelem el, hogy tavaly már természetesebben működött, mint a kisfiam megszületése utáni első (őrült) évben. Múlt évben meg annyira készültem rá fejben, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy: Te jó Ég! – már itt van, nekünk meg ismét nincs adventi naptárunk, pedig úgy szerettem volna egyet készíteni! :)

Vannak azok a helyzetek, hogy bár alkotó emberként szeretnék saját kezűleg elkészíteni valamit, praktikusabb és észszerűbb, ha kreatív és ötletes kész megoldás után nézek.

Így jutottam arra az ötletre, hogy szétnézzek a hazai kézműves piacon és nem csalódtam. Szebbnél szebb és kreatívabb adventi naptárokat találtam, amiket Nektek is szeretnék megmutatni. Amennyiben megtetszik valamelyik, ne késlekedjetek, forduljatok bizalommal az alkotóikhoz, és kis szerencsével még odaérhet hozzátok december elsejére! :)

Az alkotókat arról kérdeztem, mi motiválta őket abban, hogy mások számára is adventi kalendáriumot készítsenek.

1.) Vivien Hollenczer – Adventi textil kalendárium kreatív alkotóknak

kollazs_vivenholl_com_nagyobb.jpg

Az adventi naptár elkészítését az motiválta, hogy minden évben látom, hogy mennyien vesznek vagy készítenek naptárt.

Ha vesznek, akkor abban általában csoki van, ha pedig készítenek egyet, akkor saját maguk töltik meg csokival vagy valami aprósággal. Alkotó emberként hiányoltam azt a típusú naptárat, aminek zsákjai olyan kreatív alapanyagokkal vannak megtöltve, amiből valami szépet lehet készíteni. Így gondoltam egyet és az ötleten elindulva elkészítettem.

A zsákocskában található alapanyagok olyan apróságok, amelyekből alkotós foglalkozásokon szoktunk domborműves képeket díszíteni. Ezek egy része már a webshopomban is megvásárolhatók, azonban a másik részük csak ezekben a zsákocskákban találhatók meg.

Mivel az emberek többsége szereti a meglepetéseket, ezért néhány zsákocskában nagyobb értékű meglepetést is elrejtettem.

Mivel az adventi naptár textilből készült, ezért jövőre minden jóval újratölthetőek.

Amennyiben rendelni szeretnél Vivitől adventi naptárat, itt teheted meg:

2.) Csillagom – Hagyományőrző, textil adventi naptár

kollazs_csillagom_uj.jpg

Az adventi naptáram megálmodásánál a legfőbb motiváló erő az volt, hogy hagyományt ápolhassunk vele, és örök emléket készíthessek. Évről-évre elővehető, kedves, ismerős darab, ami megtölthető kinek-kinek kedves kincsekkel, finomságokkal vagy akár apró mesékkel.

A megálmodásánál szem előtt tartottam a pazarlástól mentes szemléletet, az újra és újra “megtölthetőséget”.

Amennyiben megtetszett Csilla adventi naptára, itt veheted fel vele a kapcsolatot.

3.) Nagy Lotti és Magyarkuti Eszter - Kalandor adventi naptár

kollazs_younik_gyereksarok_1.jpg

 A YOUnik GYEREKSAROK két, a YOUnik kreatív ügynökségnél tevékenykedő fiatal édesanya szerelemprojektje.

A Kalandor Adventi Naptára tulajdonképpen egy sorozat következő darabja, a Kalandor 3. levele.

Tavasszal pattant ki a fejünkből az ötlet, hogy a (karantén időszaka alatt otthon lévő) gyerekeknek varázslatossá tegyük a postaláda-ellenőrzést és egy izgalmas, önálló játékra ösztönző, fantáziát fejlesztő, bármely otthonban kivitelezhető kalandot küldjünk nekik levélben.

Így született meg a Kalandor első és második levele, az Otthon a vadonban és az Űrkaland.

Az adventi naptár ezeknek a leveleknek mondhatjuk, hogy a logikus következménye.

A cél, hogy a gyerekek - legyenek akár visszatérők, akik már ismerik a Kalandor világát, akár újak, akik még most találkoznak vele először - december minden egyes napján kapcsolatba léphessenek, együtt kalandozhassanak vele. Mindezt fantáziát és érzelmi intelligenciát fejlesztő feladatokon keresztül, képzeletben Advent-földe és karácsony felé lépkedve.
Ezt a haladást egy, a gyermeket mintázó filcbábu segítségével láthatóvá és tapinthatóvá is tesszük, hogy érzékelhetőbbé váljon számukra a karácsony közeledte. A filcbábu belsejébe mágnest raktunk, hogy a gyermekek maguk tologathassák hűtőmágnes formájú, kicsinyített másukat az ünnep felé (a naptárat - azaz az Advent-földére vezető út térképét - a négy sarkánál pl. a hűtőre vagy a radiátorra rögzítve).

Amennyiben nektek is annyira megtetszett a Kalandorok adventi naptára, mint nekem, itt tudjátok felvenni az alkotókkal a kapcsolatot.

4.) Blazsek Anita – Édes napok élménykalendárium

pingallo_titkai-uj.jpg

Azért készítettem az Édes napok élménykalendáriumot, mert évről évre tapasztaljuk, hogy a december a legcsokisabb hónap, így igazán nem hiányzik a naptárba is a csokoládé. Próbálkoztunk mi is az apró mütyürökkel, de 3x24 db ötletes, hasznos apróság fantáziát próbáló, és nem is olcsó. 

Végül arra jutottam, hogy esténként egy 15-30 perces kis program, ami jól esik a lelkünknek, és évek múlva is szép emlék, az a legjobb, amit ilyenkor adhatunk a gyerekeinknek.

Törekedtem arra, hogy a programok egyszerűen kivitelezhetők legyenek, ne igényeljenek, extra beszerezni valókat. Található benne pár olyan ötlet is, hogy színház, korizás, ezeket a hétvégére ütemezheti a család. A programok éppúgy jók kicsiknek, mint nagyoknak, mert a legtöbb felnőttként is élvezetes.

2-3 éves kortól már szívesen részt vesznek a gyerekek is.

A csomag 30+2 kártyát rejt. Így mindig vannak olyanok, amik az előző évben nem voltak, ezen felül a 2 bianco kártyára bármit írhatunk - akár évente mást és mást. Ezekkel a kártyákkal családi hagyományt teremthetünk, ami érdemes arra, hogy a gyerekeink továbbadják a következő generációnak. 

Ha szeretnétek akár több gyerekes szülőként az élményekre helyezni a hangsúlyt, akkor itt tudjátok felvenni az alkotóval a kapcsolatot.

 5.) Ábel Zita – Karácsonyfa alakú adventi textil naptár

 kek_apro_potyok_foto_kollazs_keresztelo_kepeslap.jpg

Az igazsághoz tartozik, hogy alapvetően piñata készítésével foglalkozom, de ebben az éveben kedvet kaptam az első textil alapú adventi naptárak elkészítéséhez.

A prototípust, mint sok más anyuka én is a kisfiamnak készítettem. :)
Az ötletet az adta, hogy a fenyőfát, mint a karácsony legfőbb szimbólumát egy gyerek számára, a saját szobájába tehessük, így a napok múlásával Ő is részese lehet a várakozásnak, készülődésnek. A mérete is így alakult ki, hogy valóban nagy legyen egy kis fickóhoz képest. Az elkészítésüknél nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a felhasznált anyagok szépen harmonizáljanak egymással, ezzel is barátságos hangulatot árasztva.

Amennyiben szeretnétek ti is egy ilyen hagyományőrző karácsonyfával számolni a gyerekszobában az idő múlást karácsonyig, akkor itt tudjátok felvenni az alkotóval a kapcsolatot.

 6.) Mónika Steczina – Az év legmézesebb adventi kalendáriuma

goldandcake_az_ev_legmezesebb_adventi_kalendariuma.jpg

Mézeskalács készítéssel hosszú évek óta foglalkozunk. Alapvetően kézműveseknek tartjuk magunkat, akiket némi kreativitással is megáldott a teremtő. 

Évek óta foglalkoztat minket, hogy legyen saját mézes kalendáriumunk. Sokat törtük a fejünket, hogy milyen legyen, amilyen még nincs mások kínálatában. Próbáltunk friss szemmel tekinteni a témára, és a sok ötletünk közül végül a képen láthatót valósítottuk meg. 

A karácsony egyházi ünnep, a templomok ólomüveg ablakait idézi a szilánkos látvány elsőre, másodikra akár egy karácsonyfa csúcsdíszt is beleláthatunk. Rézsutosan megtámasztva - az átgondolt konstrukció miatt - nem roskadnak össze a mézes szilánkok, akkor sem, amikor a napok múlásával fogynak a mézeskék.

A díszítés egyszerű, fehér, az adventi elcsendesedést szimbolizálja. 

Szerettünk volna egyedit, szépet, újat ugyanakkor hagyományőrzőt, különlegeset, és egyúttal valami olyat alkotni, ami szimbólumokkal is bír, hiszen ezeknek ereje van. 

A magas méztartalom és gondos kezünk munkája mellett a szívünk egy darabja is benne van. 

Amennyiben ti is szeretnétek kipróbálni a 2020-as év legmézesebb adventi naptárát, akkor itt vehetitek fel a készítőkkel a kapcsolatot.

Remélem, hogy sikerült mindenkinek legalább egy számára tetsző adventi naptárat találnia a bejegyzésben. Amennyiben igen, akkor szívesen várom a visszajelzésetek a poszt alatti kommentben!

Áldott adventi készülődést kívánok Nektek! 

go_anyu_go_blog_kovesd_a_blogot.jpgKöszönöm, hogy itt voltatok és elolvastátok a bejegyzésemet. Amennyiben hasznosnak találtátok az olvasottakat, jelezzétek ezt felém a tetszik "gombra" való nyomással, csatlakozzatok hozzám és a Go Anyu Go közösséghez facebookon és/vagy instagramon. Ha pedig szeretnél értesülni az új blogbejegyzésekről, akkor klikkelj a KÖVETÉS feliratra, ami jobb oldalon felül található.

Hamarosan újra itt!

Go Anyu Go! ;)

Üdvözlettel: Zita

>> Ha valami reménykeltőt olvasnál, akkor klikk ide

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása