Anyanapló- ÉLETBARÁT inspirációs ötletblog

Go Anyu Go

Gyerünk Anyukám!

Hogyan lettem reménytelen lajhárból energikus, aktív panda az elmúlt 2 hétben?!

2020. május 16. - Itt és most

Fontos megemlítenünk, hogy számos nőnek, mint ahogyan nekem is, komoly problémát jelent a terhesség alatt szépen felkúszó kilóktól megszabadulni. Ez méginkább nehezített pálya, ha már előtte is kisebb- nagyobb túlsúllyal indítottuk a kismama időszakot. (Ez nálam 8-10 kg + volt.) Bevallom, hogy sok mindentől tartottam a gyerekvállalás előtt, de az egyik legnagyobb mumusom a súlyom volt. Ezt igazából szerintem az érti, aki belekerült már párszor ebbe a kátyúba, és egyáltalán nem gördülnek le róla olyan egyértelműen a kilók, csak komoly erőfeszítések és odafigyelés árán. Volt már ilyen- olyan időszakom általános iskolás korom óta, de 2012-re végre sikerült elérnem egy kedves barátnőm bíztatásával és odafigyelésével, hogy elégedett legyek az alakommal és még koplalnom sem kellett hozzá ;). Elismerem, imádtam ezt a korszakot.

Sajnos ez az időszak csak néhány évig tartott, de az ügy pozitívumát mégis abban látom, hogy már egyszer sikerült, tehát tudom, hogy lehetséges. A negatívuma viszont az, hogy valahogy mostanában nem bírtam megállni, hogy minden olyan dolgot megvonjak magamtól, amit akkor megtettem a fogyás ciklusában. Tehát elméletben megy, de gyakorlatban akadályokba ütköztem.

Már a kismama időszak harmadik trimeszterében szemmel látható volt, hogy itt valami nagy bibi lesz.

gyerunk_anyukam_merleg_go_anyu_go_nagy_sulyrakezdo_program.jpg

Persze a körülöttem lévő családtagok, ismerősök bíztattak, hogy majd lemegy a szoptatás során, ne foglalkozzak most ezzel, bár akadtak jócskán olyan anyává vált ismerőseim, barátnőim is, akik beismerték, hogy ők bizony a szülés óta egy grammot se fogytak.

Próbáltam elhessegetni a pánikomat, ami egyre inkább csak fokozódott.

Szülés után tragikusan egyértelművé vált, hogy úgy meghíztam, mintha minden oldalról a karomtól a térdemig, jó sok plusz centivel kipárnázva körbecsomagoltak volna. A sors furcsa fintora az lett, hogy bár tejem nem túl sok volt a szoptatáshoz, a mellméretem bizony jócskán megnövekedett és nem túl nagy örömömre meg is maradt a mérete.

Az elmúlt két évben ez a mostani a harmadik nekifutásom, hogy idővel visszanyerhessen a legjobb formámat.

Az igazság az, hogy rövidebb ideig próbáltam már egyedül, aztán mivel nem igazán működött, így kétszer egy másik csoporttal együtt kezdtem bele a testaktiváló, terhesség utáni regeneráló projektbe. A vicc az, hogy most csak azért választottam a Gyerünk Anyukám (röviden GYA) közösségét, mert lemaradtam a másik csoport kezdési időpontjáról. :)

Szemeztem ezzel a csoporttal is korábban a facebookon, mindemellett egy kedves 2 gyermekes anyuka ismerősöm, aki már hónapok óta ugyancsak aktív résztvevője a programjuknak, nagyon sok pozitívumot mondott róluk, én mégis a másik edzésprogramot választottam. Mi volt ennek az oka?! Elsősorban az, hogy programvezető stílusa, hanghordozása szimpatikusabb volt a próbavideók alapján, illetve az ottani szülés utáni 7 hetes regenerációs program ára kedvezőbb, ami számomra, mint kezdetektől GYES-en lévő anyuka számára fontos szempont. Szeretném hozzáfűzni, hogy azt a programot is kedveltem és tetszett a gyakorlatok felépítése.

Az áttörés egyébként a Gyerünk Anyukám #maradjotthon ingyenes videótár nyújtotta, mert ott kóstoltam bele igazán, hogy mennyire változatos edzésprogramokat kínál a közösség portálja.

Május 4-én már csak egy napom maradt, hogy döntsek. De ahogy éreztem, hogy érkezik a nyár és megjelent a lelki szemeim előtt, hogy egy kínszenvedés lesz majd többek között, hogy össze fog érni a combom a melegben és nem tudom majd magamra húzni a sok jó rucit, amik egyébként ott porosodnak már több mint két-három éve a szekrényben, meg a padláson bedobozolva, a frusztrációm újra a tetőfokára hágott. Elkezdtem böngészni a program kínálatot és megakadt a szemem a NAGY SÚLYra kezdő elnevezésen, amit kimondottan olyan nőknek állítottak össze, akik 10-15 vagy több kg súlyfelesleggel szeretnének mozogni. Ekkor felcsillant a szemem, és kis számlavizslatás, kalkulálás után töredelmesen bevallom, hogy nem túl nagy elszántsággal utaltam át az összeget, valamint kis hezitálás után még a kiegészítő 8 hetes dietetikus által összeállított étrendet is megvettem.

Gondoltam, ha már lúd legyen kövér, és akkor adjam meg az esélyt annak, hogy „normálisan”, odafigyelve csinálom.

Itt várt az első (kellemes meglepetés), mert miután beléptem az internetes felületre egy olyan komplexen kidolgozott online fiók fogadott, amilyet még nem pipáltam.

Elérkezett a hétfő és nekikezdtem. A tornák száma alapján sikerült elérnem az energikus (ehhez csak egy torna szükséges), illetve az aktív panda szintet. Hülyeségnek hangzik, hogy virtuális érmeket kapunk, vicces az egész, de valami miatt mégis működik.

1_het_kep_aktiv_pand_es_a_kov_szint_1.jpg

Miért írom le mindezt?!

Tudom, hogy rengetegen járunk hasonló cipőben. A mozgás, az étkezés és a mindennapi programok összehangolása még gyerek nélkül is nagy kihívást, erőfeszítést és odafigyelést igényel. Minél többet beszélünk róla, minél több pozitív példa áll előttünk, annál több a remény is, érkezik a szükségszerű elszántság és a motiváció az újrakezdéshez. Ahhoz, hogy (hosszú) évek után újra elkezdjen megfelelően mozogni, ami egyértelműen segít rátalálnunk a kiegyensúlyozottabb énképünkre.

Go Anyu Go – Az erő legyen veled! 

További szép napokat mindenkinek! Köszönöm, hogy elolvastad az élménybeszámolómat. Ha tetszett a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is!

Amennyiben te is érintett vagy a témában és szívesen hozzászólnál, akkor várom a kommentedet a poszt alatt! 

Üdvözlettel: Zita

                                                                                    << tovább a második részhez 

emoji_2.jpg

 Facebook elérhetőség itt.

Instagram elérhetőség itt:

Gyerünk anyukám honlapját és programjait itt éred el.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása