Mindig is szívesen gondoltam vissza a gyerekkori decemberi időszakokra, a télre, a gyerekdalokra, a szüleim munkahelyi Mikulás váró ünnepségeire, anyukám munkahelyén a könyvtári kreatív, rajzolós tombola húzós karácsonyi bulikra. Szeretném, hogy ha a várakozás időszaka a kisfiamnak is hasonló élmény lehetne, így arra gondoltam, hogy az Adventi időszakot egy Adventi naptárral kezdjük, ami nem előbb, mint az adventi hétvégén kerül fel a helyére, ahogyan az ajtódísz és az adventi koszorú is.

Szeretném megőrizni a karácsonyi készülődés hangulatát, amit korántsem könnyít meg az a tény, hogy mostanra az üzletházak szinte november elején teljes pompájukban ragyognak óriás karácsonyfával, pazar égősorokkal cicomázva. Már november közepén úgy éreztük a párommal, hogy le vagyunk maradva a karácsonyi ajándékok megvásárlásával. (Sajnos ezt elég szomorúnak találom, de ez inkább egy másik poszt témája lesz.)

Ennek a csodás képnek a forrása a facebookon elérhető Bibola Box csoport, ahol különféle tematikus ajándékdobozokat találsz nőknek, melyeknek tartalmát ihletett állapotban válogatta össze Fruzsi azoknak, akik élik, vagy éppen szeretnék élni női létük szakrális magasságait ♥ Klikk ide

“A zenei hang, az ének köti a kisgyereket legelőször, legbiztonságosabban az emberi világhoz.”(Vekerdy Tamás)

Azt hiszem, hogy szerencsés helyzetben tudhatom magamat, mert az anyai nagymamám és anyukám is nagyon szerette a dalokat és szeretett énekelni. Így gyerekként én is kívűlről fújtam egy csomó mondókát és gyerekdalt, amiket teljesen természetesen, magától értető módon, hallás után tanultam meg. Most így visszatekintve a múltra, a mondókák és a dalok megtanulása, eljátszása, előadása a mások előtti szereplést is egészen magától értetődővé és spontánná tette. Sajnos ez az általános iskolai első években elillant.

Mindenkinek vannak nagyon nehéz pillanatai az életében, amikor úgy érzi, hogy annyira fáj ott legbelül valami, annyira eltört, hogy szinte belebolondul. Egyedül érezzük magunkat és magányosnak, elvesztjük szinte minden (élet)energiánkat, és csak a puha takarót a fejünkre húzva, és alábújva gubbasztanánk egész nap.

Természetesen (jobb esetben) gyorsan ráeszmélünk, hogy ez nem oldja meg a gondjainkat, és mivel nem vagyunk már ’10 éves kislányok’, elő kell vennünk a tarsolyunkban lévő tapasztalatot és tudásunkat ahhoz, hogy újra nyeregbe kerülhessünk. A tuningolás több tényezőből áll össze, és a filmek képvilága és történetszálai által nyújtott lehetőségek csak egy kis szelete annak az egésznek, ami semmiképpen se helyettesíti a mozgást, a szabad levegőn való sétát, a baráti beszélgetéseket esetlegesen szükséges lelki terápiát.

De vannak azok a pillanatok, amikor csak mindenkitől és mindentől vissza akarunk vonulni.

Néhány éve, 2011-ben, egy nagyon különös, de a szó legtisztább értelmében spirituális élményem volt Budapest belvárosában.

Jól emlékszem, hogy gyógytornán voltam a Margit híd budai hídfő lábánál található egyik mellékutcában. Talán éppen november volt akkor is, mert az utcai plakátok Woody Allen legújabb filmjét hirdették. Semmi extra nem történt a gyógytornán, nyújtottunk és közben a gyógytornász lánnyal miről másról, mint fiúkról és pákapcsolati témákról csacsogtunk.  Aztán letelt a 60 perc, felöltöztem, és elindultam a 4-es 6-os villamosmegálló felé, hogy az akkori XI. kerületi barátnőimmel közösen bérelt albérletem felé vegyem az irányt. Már besötétedett, amikor az ódon, régi építésű ház lépcsőházából a lámpaoszlopok fénye által megvilágított üresnek tűnő utcára léptem. Figyeltem a megvilágított sötét utcát, az aszfalton elszórtan heverő esőáztatta leveleket a szemerkélő esőben, szinte minden romantikusnak hatott. Amire a villamosmegállóhoz értem, úgy éreztem inkább tovább sétálok a következő nagyobb csomópont felé. Az esernyőmet is lezártam, mert jól esett az a pár csepp szitáló eső, ami éppen elért.

Ma délelőtt egyszer csak azt vettem észre, hogy a kisfiam nagyon csendben van a hátam mögött az ágyunkon.

A helyzet az, hogy gyakorló anyukaként már tudom, hogy a nagy csend általában gyanús. Ekkor többnyire valamiféle újdonsült játékba van belemerülve, - mint pl. egy kedvenc tollam szétszedése, vagy két megkaparintott kihúzófilccel való színes ismerkedés, - ami aztán teljes felfordulással és/vagy takarítással jár.

Most azonban sejtettem a valószínűnek tűnő választ, ami idő előtt történt meg. Elaludt. Kicsit pánikba is estem, mert úgy gondoltam, hogy van még egy kis időm pontosan kigondolni, hogy hogyan koordinálom le a délelőttünket, mit csinálunk, illetve mit csinálok majd abban a bizonyos szundi-idős (jajj, ne viccelj nem nekem, neki) napi kb. másfél esetleg két órában.

Egy blog egyfajta folytonos utazás egy emberi útikönyvvel, akit megismerhetsz. Sok útikönyvből lehet választani, és mindegyiknek saját olvasótábora van. Bajtársiasság és együttműködés van a blogokat vezető emberek között. Mindenfajta struktúra, gráf, gyűrű stb. szerint mutatnak egymásra” 

Dave Winer /aki az egyik legkorábbi, máig élő amerikai blogger/

Szinte a blogindítással egyidőben talált rám Varga Ada, és ajánlotta fel, hogy csatlakozzak a BloggerKépző zárt csoportjához, így az éppen aktuális Blogger kihíváshoz. Összesen harminc témakör adott, és nekem a negyedik a soron következő, avagy „20 tény ”, amit kevesen tudnak rólam. 

Tetszett ez a cím, gondoltam ez számomra nem akadály, még vártam is egy kicsit, hogy ezt a témát kibonthassam. De a bejegyzés írása közben mérlegelnem kellett, hogy mik azok az információk, amik mások számára is érdekesek és egyben hasznosak is lehetnek, de még nem veszélyezteti az intim szférámat.

Íme az én huszas listám:

1. Hiszek a sorsszerűségben, bár be kell, hogy valljam, hogy az utóbbi időben elég felületesen kezeltem a szinkronicitás törvényét. Ennek a blognak a hátterében is egy ilyen jelenség áll. Erről olvashatsz bővebben a -Go Anyu Go- Anyanapló: Akkor kezdünk- bejegyzésben. 

2. Gyerekkorom óta nagy mozi és filmrajongó vagyok, és mivel a nagymamám nyugdíj előtt néhány évvel moziban kezdett el dolgozni így nagy örömömre annyit járhattam anno a mátraszelei- és salgótarjáni moziba, amennyit csak akartam. Ismertem a jegypénztáros néniket, a büfést, a mozi igazgatót, és így még a háttérben zajló eseményekről is tudhattam. Volt, hogy segítettem a nagymamámnak a vetítés után visszahajtogatni az üléseket. Igazi kis bennfentesnek éreztem magamat.

A képen egy általunk kedvelt prágai mozi: Kino Lucerna

Kép forrása: https://www.tripadvisor.co.za/LocationPhotoDirectLink-g274707-d7676267-i236369398-Kino_Lucerna-Prague_Bohemia.html

3. Bár a matematika sohasem volt az erősségem, mégis az egyik kedvenc amerikai misztikus sorozatom főszereplője egy kisfiú, aki matematikai törvényszerűségek felismerésével segít olyan embereknek -legyenek bárhol a világon- akiknek kapcsolatba kell lépniük, érintkezniük kell egymással. A sorozat címe Érintés (Touch).

4. Egytől hároméves koromig nagymamáméknál laktunk vidéken. A nagyszüleim a ház egyik felében, én meg a szüleimmel a másikban. Imádtam ezt az időszakot; az életet a nagyszüleimmel, a falusi létet, a falusi levegőt, az állatokat, a kutyámat, apukám parányi, fehér polski fiatát.

Képen édesapám és kis polski fiatunk.

 5. Kutyapárti vagyok. Szeretem a kutyákat, és a kutyák is szimpatizálnak velem. Nagymamáméknál kaptam meg az első és eddig egyetlen kutyusomat, Morzsit. Imádtuk egymást a kis rövidszőrű ebbel. Az első igazán nagy traumám az volt, hogy nem vihettem magammal a lakásunkba 3 évesen. Ez hosszú évekig elkísért magával.

Kép illusztráció, de egy nagyon hasonló kis tacskóm volt. Játékos, szeretnivaló hű pajtásom.

6. A mai napig nagyon szeretem a jó meséket. Legyen könyvről, rajzfilmről vagy animációról szó. Az egyik kedvenc gyerekkori mesés könyvem címe: Hétszínvirág.

7. Imádom a könyvtárakat, van bennük valamiféle mágikus nyugalom. Az a sok könyv egy helyen, szépen rendben a polcokon a nagy csendes térben, fotelek társoságában. Az egyik kedvenc könyvtári filmjelenetem az Angyalok városában, amikor az angyalok a könyvtárban sétálnak és hallgatják az ott lévő emberek gondolatait, és ezen keresztül az éppen olvasott könyvek szövegét.

8. Végzettségeimet tekintve: szakács, cukrász, felszolgáló, üzletvezető, német nyelvtanár és lakberendező vagyok. De ez a paletta csak az emberi beszélgetéseim töredékében kerül elő.

9. Mindig vágytam egy bátyra, ami már így magában is valószínűtlen volt, hiszen én születtem meg előbb. A testvértelenségből származó űrt barátokkal próbáltam betölteni, több kevesebb sikerrel. Ma már nem zavar, hogy egyke vagyok.

10. Szeretem nézegetni a régi fotóalbumokban a fényképeket. Gyerekkoromban az egyik kedvenc elfoglaltságom volt, hogy lapozgattam a családi fotóalbumainkat és kértem a szüleimet, hogy meséljenek arról milyen volt, amikor még nem éltem. Nem csak saját fotóinkat nézem meg szívesen, hanem a közeli ismerőseimét, barátaimét is, főleg, ha mesélnek is hozzá, hogy melyik mikor készült, miért olyan fontos számukra az a kép.

11. Érdekel, hogy mi folyik a színfalak mögött. Jobban érdekel valaminek a mélysége, a kulisszatitkok, mint a felületen megjelenő külcsín. Úgy is mondhatnám, hogy szeretem komplexen nézni a dolgokat, megérteni az összefüggéseket, hogy mi miért és hogyan függ össze.

12. A Klinika német sorozat nézésekor, mindig azt gondoltam, hogy milyen jó lenne ott a Fekete erdőben élni. 22 évesen szerződést kaptam Hinterzartenbe, így egy négy csillagos szállodában kezdtem el felszolgálóként dolgozni. Csak évekkel később raktam össze, hogy az egyik kívánságom az volt kb. 8 évvel azelőtt, hogy élhessek a Fekete erdőben.

Képen: Nem messze tőlünk Titisee- Neustadtól a Feldberg. A sétáim egyik kedvenc helyszíne.

13. A legnagyobb hátrányaimból kovácsoltam eddig a legnagyobb előnyeimet. Hosszú kitartó, fárasztó munkával.  :D

14. Indigónak vallom magamat.

15. Szeretek utazni, új országokat, városokat megismerni. Illetve az adott helyen, ahol élünk, kevésbé felkapott, mások számára ismeretlen helyeket felfedezni és erről beszámolni. Sajnos sokkal kevesebbszer áll módunkban utazni, mint ahogyan szeretnénk.

Jelenleg sok időt töltünk Prágában, így mostanában ez az egyik állandó felfedeznivaló helyszínünk. A cseh fővárossal, illetve egyéb cseh helyekkel kapcsolatos bejegyzéseket -Az élet prágában- menüpont alatt találod majd.

16. Egyszerre féltem és vágytam az anyaságot.

17. Az első budapesti festmény kiállításom 2017 februárjában volt a Pesti Mese étteremben. Ennek az eseménynek az egyik különlegessége, hogy öt személyes koprodukció volt az est házigazdájával és rendezvényfelelősével, Kuti Péterrel együtt. Erről mindenképpen készül hamarosan egy poszt.

Képen: Kiállításmegynitó a Pesti mese étteremben 2017 február.

18. Mélyen érdekel a pedagógia, és azon belül is a hatékony tanulás, tanítás, önálló kreatív tanulás folyamata és a tehetséggondozás. A magán német nyelvtanítási stratégiám alappillérei.

19. Fontos számomra a zene, de valami megmagyarázhatatlan módon az operával engem kínozni lehet.

 20. Minden körülmény között fontos, hogy megtaláljam a módját, hogy alkothassak, és értéket hozzak létre. Ha ezt nem tudom megtenni egyre nagyobb frusztráció tör rám és értelmetlennek tűnik az életem.

Azért is élvezem most ezt a Bloggerképzős kihívást, még akkor is, amikor egy témának 5ször futok neki és írom át, mert képes vagyok általa alkotni. Csak itt nem papírt, vásznat, ceruzát vagy festéket használok hozzá, hanem szavakat, képeket, zenét.

Remélem, hogy sikerült áttekintőbb benyomást kapnotok rólam.

Találtál olyan dolgokat amikben nagyon hasonlítunk, vagy nagyon különbözünk? Szólj hozzá kommentben, oszd meg velem! 

Hamarosan újra itt, a következő poszttal. 

Ha tetszett, amit olvastál nyomj a Tetszik gombra és kövesd a blogot! :)

Go Anyu Go/ Zita von Csákvári

Apa és Tege a fürdőszobában van, én az erkélyen állok egy pohár zamatos fehérborral, az utcát kémlelem. Alapvetően szeretem az esőt, de ha zuhog, akkor leginkább az eresz alól bámulva élvezem.